Rólunk

2017.11.08. 10:19:41

Könyvtárban jártunk

Kollégiumunk egyik értékes hagyománya, hogy az újonnan hozzánk érkező diákokkal meglátogatjuk az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ intézményét. Ebben a tanévben erre 2017. november 7-én került sor.

Mivel idén 64 új tanulónk van, ezért két csoportban - amit aztán a könyvtár munkatársai további kettőre osztottak - tettünk látogatást a Zsinagógában. Gyermekeink Bátai Tímea gyakorlatias előadásának köszönhetően betekintést nyerhettek a könyvek rendeszerezésének világába. Ezzel egy időben Horváth Ninett, a társaság másik felével osztotta meg gondolatait a bajai zsidóság múltjáról és a Zsinagóga történetéről. Majd természetesen csere következett, így mindenki részt vehetett mindkét foglalkozáson. Köszönjük a két előadó érdekes, egyben értékes mondatait! Köszönet a szervezésért Kovács Szilviának, a beiratkozási segítségért Makó Máriának és a fogadtatásért természetesen Zalavári László igazgató úrnak!